A szobanövények nem csupán tökéletes ékei lehetnek az otthonunknak, de néhány fajta a levegőt is megszűri, tisztítja.

A növények a fotoszintézis során eltávolítják a levegőből a szén-dioxidot, majd oxigént bocsátanak ki. Emellett pedig a levegőt is párásítják. Néhány szakember tudományosan is alátámasztotta, hogy több növény még olyan káros gázok kiszűrésére is alkalmas, mint a benzol, az ammónia, valamint a formaldehid. Ezeket az ártalmas gázokat a növény az apró pórusainak köszönhetően tudja elnyelni, de a gyökerek és a virágföld vize is képes elszívni.

A nagy forgalmú utak mellett található lakások, illetve a régi társasházak lakásaiban a káros anyagokat elszívó növények tartása kiváltképp fontos. Az alábbiakban a leghatásosabb és legpopulárisabb fajtákat ismerheti meg.

Zöldike, a szén-dioxid Afrikából származó ellensége.

A Dél-Afrikából származó zöldike az igazán hatékony légtisztító szobanövények sorát bővíti. A csokrosindának is nevezett növény a levegőben lévő szén-dioxid nagyjából 96%-át tudja kiszűrni. Tarthatjuk a hálószobában, de akár a nappaliba is helyezhetjük. A növénynek keskeny, hosszú levelei vannak, a közepén pedig fehéres csíkok találhatók. A valóban dekoratív növény indáin lévő virágok pedig még díszesebbé teszik.

Hogyan tartsuk?

Mivel a zöldike nem kényes növény, akkor is választhatjuk, ha nem vagyunk nagyon jártas növénytartók. A direkt fényt nem szereti ez a fajta növény, ezért inkább félárnyékos, hűvösebb helyet válasszunk számára. Vízigénye többé-kevésbé nagy, főleg tavasszal és nyáron ajánlott hetente öntözni. A hidegebb idő beköszöntével viszont kevesebb víz is elegendő számára. A tápanyagigénye közepes, ezért ősztől tavaszig elég tápoldatozni, télen azonban egyáltalán nem igényli.

csokrosinda.jpg


A csodálatos és hasznos krizantém

Kínában a krizantémot már igen régóta mint gyógynövényt tartják számon, mert a kínai krizantém virága gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik, de emellett segít csökkenteni a vérnyomást is, valamint emésztési panaszok esetén is alkalmazható. Az ehető krizantém új leveleiből pedig salátát is készítenek. A krizantém hazánkban olyan növény, melyet szinte az év minden időszakában be tudunk szerezni. Maximum 40 cm magasra nő meg, a szélessége pedig nem éri el az 50 cm-t.

krizantem_1.jpg

Vitorlavirág, az előkelő légtisztító

A kiváló légtisztítási képességéről is ismert vitorlavirág szemrevaló szobanövény is. A sötétzöld, fényes, lándzsa formájú levelei önmagukban is mutatósak, de az ovális alakú buroklevelekből kiemelkedő, sok virágból álló torzsavirágzatának köszönhetően, melyet még egy nagyméretű, fehér színű buroklevél is körbefon teszi igazán különlegessé. A vitorlavirág lakásban maximum 25–30 centi magasra nő, szélessége pedig nem éri el a 40 cm-et.

Hogyan tartsd?

Mivel ez a növény nagyon nem szereti a hideget, semmiképpen se tartsuk 16°C-nál hűvösebb helyen. A 21°C-os nappali hőmérséklet megfelelő számára, ám ha ennél melegebb van a lakásban, ügyeljünk rá, hogy ne legyen huzatban, és időnként permetezzük meg vízzel is. A tűző napot kifejezetten nem kedveli, kivétel ez alól a téli periódus. Éppen ezért az év többi időszakában olyan helyet igyekezzünk neki találni, ahol szűrt fényt, illetve félárnyékot kap. A vitorlavirág lényegében a sok vizet kedveli, ezért főleg télen tartsuk nedvesen a földjét. A legjobb megoldás az, ha egy vízzel megtöltött, kavicsokkal teli tálcára helyezzük a növény cserepét.

A bejegyzés trackback címe:

https://urbangarden.blog.hu/api/trackback/id/tr148311284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

UdjanMineck 2016.01.25. 20:52:33

Kedves Urban Garden Blog!

Szeretnék egy posztot olvasni a liliomokról. Kíváncsi lennék egy tudományos(abb) cikkre, ahol végre tisztába kerülne a liliomot övező városi legenda. Tényleg "végleg elalszik" tőle az ember egy légtérben? Vagy ennek semmi alapja nincs? Köszi előre is!

euratom 2016.01.25. 21:05:25

1) a széndioxid nem szennyezés, vagy méreg amit ki kell szűrni. ( pláne nem 96%-osan) a CO2 a földi élet egyik alapja.
2) a Nasa cikk jó, de a BBCn pár hete is vizsgálták a szobanövényeket, úgyhogy onnan is jöhetett az ihlet ;)

Infamous 2016.01.26. 02:04:28

Nekem csomo zoldike van a nappaliban,szep is,igenytelen is. Viszont idovel nagyon elburjanzik,okes szetultetem. De hosszra is no,valahol olvastam,h meg kell nyesni. Megtettem,azota haldoklik szegeny. Hogyan kell ritkitani,v nyirni,segitsen vki!

para_noir 2016.01.26. 10:18:01

@panthera: nem hinném, hogy a te cikkedből másolta, nem sok egyezés van, ami van, az meg köztudomású tény. Ennyi erővel innen is szedhette volna: kertesz.blog.hu/2014/07/22/a_legkondi_es_a_novenyek

Arth_ur 2016.01.26. 15:59:20

A viszonylag igénytelen, könnyen tartható szobanövények népszerűsítése hasznos, jó dolog. Mi is szeretjük és tartunk is otthon zöldikéket is, vitorlavirágot is, annak ellenére, hogy mostanában nem, számítanak divatos, felkapott növénynek.

De mindez nem lehet indok arra, hogy valaki áltudományos butaságokkal reklámozza ezeket...
Ez ugyanaz a szint, mint a harmatfüvet, meg vénusz-légycsapót azzal propagálni, hogy majd megfogja a lakásban a legyet, meg a szúnyogot! :(
süti beállítások módosítása